A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Ez történt Mártival (42) és Tiborral (45) is, akik két kamasz (14 és 16 éves) fiúgyermeket nevelnek.
Márti, Tibor és családjuk a „család tinédzser korú gyermekkel” szakaszban jár. A családfejlődésnek ezen a pontján a korábbi évek gyermeknevelési feladatai átalakulnak, a szülőknek fokozatosan el kell engedniük a serdülőt, közben meg kell adniuk neki azt az érzelmi biztonságot, amire éppen szüksége van vagy amit igényel. A serdülő a függetlenség/függőség kettősségét éli meg, és ehhez nem könnyű a szülőnek alkalmazkodnia.
Márti és Tibor helyzetét tovább nehezíti, hogy 40–45 éves korban az emberek többsége addigi életéből sok mindent elkezd kétségbe vonni. Ez az az időszak, amikor úgy érzik: ha valamin változtatni akarnak, azt most kell megtenni. Előtérbe kerülnek a fiatalkori elképzelések, álmok, melyek a hétköznapok alkalmazkodásai során, az egzisztencia megteremésén fáradozva háttérbe szorultak. Ebben az életkorban az emberek egy része megkérdőjelezi a házasságát, a munkáját.
Akik az ilyenkor felmerülő belső és egymás közötti konfliktusaikat képesek közösen megoldani, azoknak a házassága általában megszilárdul. Kettejük élete új alapokra helyeződik, már jobban el tudják dönteni, hogy mi a fontos nekik, mi az, amibe érdemes még energiát fektetni.
Márti és Tibor azzal keresett fel, hogy Tibor tavaly nyáron félrelépett. Márti elmondta, hogy azóta nem olyan a kapcsolatuk, mint azelőtt. Régebben minden szép és jó volt, nem hadakoztak egymással, szépen éltek. Tibor nyári kalandján kívül más konfliktusuk voltaképpen azóta sincs, de azon aztán folyton veszekednek. Mindezt a találkozáson nyugodtan, indulatok nélkül adták elő.
Elmesélték, hogy Márti a gyerekek születése után nem ment vissza dolgozni, otthon van, a család életét igazgatja. Tibor karrierje lassan, de fokozatosan ívelt felfelé, jól keres, így nincs is szükség arra, hogy Márti munkába járjon. Szép lakásban, jó környéken laknak, gyermekeik jól tanulnak, bár mostanában kicsit nehezebb őket kezelni. A találkozón egy olyan család képét mutatták, amely jól működik, csak egyetlen problémája van: Tibor kisiklása. A terapeuta házi feladatot adott a házaspárnak: a két hét múlva esedékes legközelebb találkozóig Tibor legalább háromszor vigye el Mártit vacsorázni. Ezeken az estéken csak a nyári kalandról szabad vitatkozniuk, más problémákat tilos felhozni.
A következő alkalommal elmesélték, hogy a három vacsorából egy lett, azt is végigveszekedték. Szinte mindenről szó volt, csak éppen Tibor félrelépéséről nem.
Ezután már a terápiás ülésen is lehetett arról beszélni, ami a felszín alatt a házaspár valódi baja volt: Márti elégedetlen a háziasszonyi szerepével, úgy érzi, a gyerekek lassan felnőnek, szülői funkciója egyre csökken, kamasz fiainak már fontosabbak a barátok, a párkapcsolatok. Márti úgy érzi, Tibor bezárja, az ő kezéből minden kicsúszott, nem tud önállóan, felnőttként dönteni. Miközben férje előrehaladt a ranglétrán, ő a családért feláldozta a karrierjét, és most teljes függőségbe került. Tibor viszont úgy érzi: Mártiból állandó elégedetlenség árad, semmi nem jó neki. A félrelépést nagyon megbánta már, legszívesebben visszaforgatná az időt.
Szerepcsere
A következő üléseken többféle feladatot kaptak, melyeknek az volt a rendeltetése, hogy az egymás és maguk helyzetét a másik szemszögéből nézzék meg. Az egyik ilyen feladat során szerepet kellett cserélniük, Tibor Márti székébe ült és elmesélte, hogy mi történt vele aznap a háztartásban. Majd Márti Tibor székéből mesélte el a vele – vagyis Tiborral – lezajlott eseményeket attól a pillanattól kezdve, hogy reggel kilépett a lakás ajtaján. Végül mindketten reflektálhattak arra, hogy a másik mennyire írta le találóan a napjukat, az érzéseiket. Ez a feladat a legtöbb ülésen megismétlődött, és mintegy rászorította a feleket, hogy saját nézőpontjuk mellett a másikét is meglássák. Két találkozás között azt kellett gyakorolniuk, hogy akár apróságokkal is, de tegyenek a társuk kedvére, illetve hogy vegyék észre és fogalmazzák is meg a kapott gesztusok örömét.
A kapcsolat javulásában fontos elem volt, hogy Tibor belássa: Mártinak joga van az otthonukon kívül is dolgozni, Márti pedig őszintén elismerje, hogy Tibor milyen erőfeszítéseket tett és tesz a családért, és ezt szóban, dicsérettel ki is fejezze.
2010. április 3., szombat
Baj van az iskolában
A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Egyik alkalommal egy anya jelentkezett telefonon. A telefonban elmondta, hogy tizenéves gyermekét szeretné elhozni, mert az iskolában problémák adódtak, és a pedagógus felvetette, mi lenne, ha szakembert keresne fel. Az elmondottak alapján azt ajánlottam az anyának, hogy első alkalommal egyedül, illetve párjával jöjjenek el, hogy részletesen elmondhassa miben áll a probléma. Megbeszéltünk egy időpontot és vártam a találkozást. Az anya egyedül érkezett. Elmondta, hogy az utóbbi félévben sokat panaszkodtak a tanárok a kislány magatartására. Ezzel korábban soha nem volt gond.
Mesélt a gyermek és a család eddigi és jelenlegi életéről, a gyermek fejlődéséről, eddigi betegségeiről, nevelési elveiről és gyakorlatáról. Miközben beszélgettünk, lassan kirajzolódott, hogy egy átlagosan jó családról, egy „elég jó” anyáról van szó, aki egyedül neveli a gyermeket. A férjétől két éve vált el, a volt férj új kapcsolatában fél éve született kisbaba. Az anya dühösen, indulatokkal teli mesélt a volt férjről, úgy érzi egyedül hagyta a kislány nevelésének minden gondjával. Az apa ugyan kéthetente elviszi a kislányt egy hétvégére, és minden héten egy délután ő megy érte az iskolába, mégis kevesli ezt az anya, és elmondása szerint a kislány is. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a kislány magatartásproblémái akkor kezdődtek, amikor az apa új kapcsolatában megszületett a baba.
Az egész család górcső alatt
A beszélgetés után azt ajánlottam az anyának, hogy a legközelebbi alkalommal hárman jöjjenek el, hozza el a kislányt és hívja el az apát is. Először tiltakozott, nem szerette volna, ha az apát bevonjuk ebbe a dologba, úgy érezte, az apa már nem tartozik a családhoz, nem tartoznak rá ezek a dolgok. Másrészt azzal érvelt, hogy az apa úgysem jönne el, mert most mással, az új családjával van elfoglalva. Én azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy tegyünk egy próbát, felajánlottam, hogy amennyiben az apa velem is szeretne beszélni, mielőtt eljön, szívesen állok rendelkezésére. Elmondtam, hogy a szakirodalmi és saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy, amikor gyerekekkel adódnak jelentősebb problémák az iskolában, akkor mindig érdemes a családdal is foglalkozni. Kutatások is igazolják, hogy azokban az elvált családokban, ahol a szülők partneri konfliktusaikon nem tudnak átlépni, a gyermekek sokkal nagyobb valószínűséggel fognak az iskolában problémákkal szembe nézni, nagyobb az esélye, hogy boldogtalanok lesznek, alacsonyabb lesz az önértékelésük, kevésbé fejlettek a szociális készségeik. Mindenképpen fontos, hogy az elvált szülők támogassák egymást a szülői, nevelői szerepben a partneri konfliktusok ellenére is.
Binukleáris család: két háztartás, egy család
A következő találkozót megelőzően az apa telefonon hívott, és szerette volna, ha én is elmondom, hogy miért szükséges, hogy ő is eljöjjön és, hogy komoly dologról van-e szó. A kislány magatartásbeli problémáiról tőlem hallott először, illetve eddig, amikor az anya említette neki ezeket, azt gondolta, hogy az anya túlozza el ezeket.
A következő alkalommal mindhárman eljöttek. A beszélgetés során világossá vált számomra, és ezt mindig az adott helyzetben vissza is jeleztem a szülőknek, hogy nincsenek tudatában annak, hogy ők a válás ellenére mindig is egy család maradnak, mégpedig egy két háztartásban élő „binukleáris” család, most közösen nevelik a gyermeket, közösen örülnek majd, amikor átveszi a diplomáját, majd közösen vesznek részt az esküvőn, amikor férjhez megy, közösek lesznek az unokák is. (Ezt a fogalmat az Egyesült Államokban élő C. Ahron hangsúlyozza.) A célom az volt, hogy a család lássa, hogy fontos a kislány és édesapja közti kapcsolat is, illetve, hogy a kislány magatartásproblémáiról a hangsúlyt a szülők közti kommunikáció elégtelenségére tereljem, valamint, hogy megerősítsem a szülőket abban, hogy szülőként mindketten felelősen döntöttek akkor, amikor vállalták ezt a közös beszélgetést, mely első lépés lehet egy hosszú távú jó szülői kapcsolat kialakításához.
Az anya meg tudta fogalmazni az apának, hogy úgy érzi magára hagyta a kislány nevelését illetően. Ezzel kapcsolatban egészen konkrét vállalást tett az apa: ő maga ajánlotta fel, hogy ezután az iskolában aktívan érdeklődik a kislány után, elmegy a fogadóórákra. Az apa viszont meg tudta fogalmazni, hogy úgy érzi, mindenki tőle akar valamit, a volt felesége, a jelenlegi partnere. Úgy érzi, hogy ennek ő nem tud megfelelni. Amikor konkrét vállalást tudott tenni, megkönnyebbült, most már egy területen tudja, pontosan mikor felel meg volt felesége elvárásainak. Az apa azt is elmondta, hogy nagyon zavarja, hogy a volt felesége haragszik jelenlegi párjára. Ebből a gondolatból egy mély beszélgetés alakult, mely során az anya meg tudta fogalmazni féltékenységét a „mostoha” iránt, aki kéthetente hétvégén gondoskodik az ő kislányáról.
Legközelebbi alkalomra az anyát, az apát, és az apa új élettársát hívtam el. A cél az volt, hogy az anya és a „mostohaanya” kommunikációját javítsuk. Ez volt az első alkalom, hogy az anya és az új élettárs egy „beszélgetős helyzetbe” kerültek. Eddig leginkább akkor kerültek kapcsolatba, amikor az anya az apát hívta telefonon, és időnként az új élettárs vette fel azt. Az apa új felesége nehezményezte, hogy ilyenkor az anya nem beszélget vele, még a legközömbösebb dolgokról sem. Meg tudták beszélni, hogy ugyan azokon a hétvégéken abban a háztartásban a „mostoha” az, aki ételt ad a kislánynak, aki gondoskodik arról, hogy fürödjön, fogat mosson, közös programokat szerveznek, a „mostoha” nem szeretne a kislány új anyukája lenni, még arra a hétvégére sem, sokkal inkább egyfajta barátnő. Az anya elismerte, hogy biztonságban érzi az apánál és új családjánál a kislányt, az elismerő szavaknak a „mostoha” láthatóan nagyon örült. Az apa új párja viszonzásul elismerően nyilatkozott az anya teljesítményéről, ahogyan új munkahelyet szerzett magának, és ahogyan egyedül gondoskodni tud a mindennapokban a kislányról.
A beszélgetések előrehaladtával minden résztvevő számára egyre inkább világossá vált, hogy a kezdetben a kislány magatartásproblémájának tűnő probléma hátterében az anya túlterheltség érzése, az apa azon érzése, hogy bármit tesz az nem elég, az elégtelen kommunikáció és az ebből adódó feszült helyzet áll.
Még kis változások is jelentős változást hozhatnak a binukleáris, elvált családok életében. A gyermekek számára nem mindegy, hogy az anya és az apa, illetve az új párok, élettársak harcolnak-e egymással, vagy kielégítően meg tudják beszélni a gyermeket érintő kérdéseket.
Egyik alkalommal egy anya jelentkezett telefonon. A telefonban elmondta, hogy tizenéves gyermekét szeretné elhozni, mert az iskolában problémák adódtak, és a pedagógus felvetette, mi lenne, ha szakembert keresne fel. Az elmondottak alapján azt ajánlottam az anyának, hogy első alkalommal egyedül, illetve párjával jöjjenek el, hogy részletesen elmondhassa miben áll a probléma. Megbeszéltünk egy időpontot és vártam a találkozást. Az anya egyedül érkezett. Elmondta, hogy az utóbbi félévben sokat panaszkodtak a tanárok a kislány magatartására. Ezzel korábban soha nem volt gond.
Mesélt a gyermek és a család eddigi és jelenlegi életéről, a gyermek fejlődéséről, eddigi betegségeiről, nevelési elveiről és gyakorlatáról. Miközben beszélgettünk, lassan kirajzolódott, hogy egy átlagosan jó családról, egy „elég jó” anyáról van szó, aki egyedül neveli a gyermeket. A férjétől két éve vált el, a volt férj új kapcsolatában fél éve született kisbaba. Az anya dühösen, indulatokkal teli mesélt a volt férjről, úgy érzi egyedül hagyta a kislány nevelésének minden gondjával. Az apa ugyan kéthetente elviszi a kislányt egy hétvégére, és minden héten egy délután ő megy érte az iskolába, mégis kevesli ezt az anya, és elmondása szerint a kislány is. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a kislány magatartásproblémái akkor kezdődtek, amikor az apa új kapcsolatában megszületett a baba.
Az egész család górcső alatt
A beszélgetés után azt ajánlottam az anyának, hogy a legközelebbi alkalommal hárman jöjjenek el, hozza el a kislányt és hívja el az apát is. Először tiltakozott, nem szerette volna, ha az apát bevonjuk ebbe a dologba, úgy érezte, az apa már nem tartozik a családhoz, nem tartoznak rá ezek a dolgok. Másrészt azzal érvelt, hogy az apa úgysem jönne el, mert most mással, az új családjával van elfoglalva. Én azonban ragaszkodtam ahhoz, hogy tegyünk egy próbát, felajánlottam, hogy amennyiben az apa velem is szeretne beszélni, mielőtt eljön, szívesen állok rendelkezésére. Elmondtam, hogy a szakirodalmi és saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy, amikor gyerekekkel adódnak jelentősebb problémák az iskolában, akkor mindig érdemes a családdal is foglalkozni. Kutatások is igazolják, hogy azokban az elvált családokban, ahol a szülők partneri konfliktusaikon nem tudnak átlépni, a gyermekek sokkal nagyobb valószínűséggel fognak az iskolában problémákkal szembe nézni, nagyobb az esélye, hogy boldogtalanok lesznek, alacsonyabb lesz az önértékelésük, kevésbé fejlettek a szociális készségeik. Mindenképpen fontos, hogy az elvált szülők támogassák egymást a szülői, nevelői szerepben a partneri konfliktusok ellenére is.
Binukleáris család: két háztartás, egy család
A következő találkozót megelőzően az apa telefonon hívott, és szerette volna, ha én is elmondom, hogy miért szükséges, hogy ő is eljöjjön és, hogy komoly dologról van-e szó. A kislány magatartásbeli problémáiról tőlem hallott először, illetve eddig, amikor az anya említette neki ezeket, azt gondolta, hogy az anya túlozza el ezeket.
A következő alkalommal mindhárman eljöttek. A beszélgetés során világossá vált számomra, és ezt mindig az adott helyzetben vissza is jeleztem a szülőknek, hogy nincsenek tudatában annak, hogy ők a válás ellenére mindig is egy család maradnak, mégpedig egy két háztartásban élő „binukleáris” család, most közösen nevelik a gyermeket, közösen örülnek majd, amikor átveszi a diplomáját, majd közösen vesznek részt az esküvőn, amikor férjhez megy, közösek lesznek az unokák is. (Ezt a fogalmat az Egyesült Államokban élő C. Ahron hangsúlyozza.) A célom az volt, hogy a család lássa, hogy fontos a kislány és édesapja közti kapcsolat is, illetve, hogy a kislány magatartásproblémáiról a hangsúlyt a szülők közti kommunikáció elégtelenségére tereljem, valamint, hogy megerősítsem a szülőket abban, hogy szülőként mindketten felelősen döntöttek akkor, amikor vállalták ezt a közös beszélgetést, mely első lépés lehet egy hosszú távú jó szülői kapcsolat kialakításához.
Az anya meg tudta fogalmazni az apának, hogy úgy érzi magára hagyta a kislány nevelését illetően. Ezzel kapcsolatban egészen konkrét vállalást tett az apa: ő maga ajánlotta fel, hogy ezután az iskolában aktívan érdeklődik a kislány után, elmegy a fogadóórákra. Az apa viszont meg tudta fogalmazni, hogy úgy érzi, mindenki tőle akar valamit, a volt felesége, a jelenlegi partnere. Úgy érzi, hogy ennek ő nem tud megfelelni. Amikor konkrét vállalást tudott tenni, megkönnyebbült, most már egy területen tudja, pontosan mikor felel meg volt felesége elvárásainak. Az apa azt is elmondta, hogy nagyon zavarja, hogy a volt felesége haragszik jelenlegi párjára. Ebből a gondolatból egy mély beszélgetés alakult, mely során az anya meg tudta fogalmazni féltékenységét a „mostoha” iránt, aki kéthetente hétvégén gondoskodik az ő kislányáról.
Legközelebbi alkalomra az anyát, az apát, és az apa új élettársát hívtam el. A cél az volt, hogy az anya és a „mostohaanya” kommunikációját javítsuk. Ez volt az első alkalom, hogy az anya és az új élettárs egy „beszélgetős helyzetbe” kerültek. Eddig leginkább akkor kerültek kapcsolatba, amikor az anya az apát hívta telefonon, és időnként az új élettárs vette fel azt. Az apa új felesége nehezményezte, hogy ilyenkor az anya nem beszélget vele, még a legközömbösebb dolgokról sem. Meg tudták beszélni, hogy ugyan azokon a hétvégéken abban a háztartásban a „mostoha” az, aki ételt ad a kislánynak, aki gondoskodik arról, hogy fürödjön, fogat mosson, közös programokat szerveznek, a „mostoha” nem szeretne a kislány új anyukája lenni, még arra a hétvégére sem, sokkal inkább egyfajta barátnő. Az anya elismerte, hogy biztonságban érzi az apánál és új családjánál a kislányt, az elismerő szavaknak a „mostoha” láthatóan nagyon örült. Az apa új párja viszonzásul elismerően nyilatkozott az anya teljesítményéről, ahogyan új munkahelyet szerzett magának, és ahogyan egyedül gondoskodni tud a mindennapokban a kislányról.
A beszélgetések előrehaladtával minden résztvevő számára egyre inkább világossá vált, hogy a kezdetben a kislány magatartásproblémájának tűnő probléma hátterében az anya túlterheltség érzése, az apa azon érzése, hogy bármit tesz az nem elég, az elégtelen kommunikáció és az ebből adódó feszült helyzet áll.
Még kis változások is jelentős változást hozhatnak a binukleáris, elvált családok életében. A gyermekek számára nem mindegy, hogy az anya és az apa, illetve az új párok, élettársak harcolnak-e egymással, vagy kielégítően meg tudják beszélni a gyermeket érintő kérdéseket.
Elhidegült házastársak
A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Péter (39) elegánsan, öltönyben érkezett a rendelőbe a megbeszélt időpontban. Egyik vállán laptop, másikon táska, fején headset. Nem dől hátra, a fotelban ugrásra készen, láthatóan feszülten kezd mondókájába. Munkájáról mesél, felelősségteljes beosztásban él, sokat utazik, elégedett a karrierjével. Szép családja van, két gyermeke. „Igazából otthon van a baj – mondja. – A hálószobában, ha érti.” Elmeséli, hogy már másfél éve vannak merevedési zavarai (szinte azóta, hogy a felesége visszament dolgozni), emiatt nem is igen érintkeznek testileg, de most már aggasztóan kezdenek elhidegülni egymástól, nem beszélgetnek semmiről, „nem nézünk már egymás szemébe” – mondja. Azért szánta rámagát, hogy segítséget keressen, mert szorongást keltett benne a legjobb barátja válása, és nem akarta a családját elveszíteni. Először szakorvoshoz fordult problémájával, ő javasolt pszichológust a megoldáshoz.
Péter egyértelműen úgy látja, hogy akkor romlott meg kapcsolata a feleségével, amikor elkezdődtek szexuális problémái, és ezért kizárólag magát hibáztatja. Ezt a terapeuta nem így gondolja, a probléma az elmondottak alapján szemmel láthatóan a párkapcsolatban gyökerezik, ami mindenképpen párkonzultációt igényel. A tünet fennmaradásában azonban már meghatározó a teljesítményszorongás, azaz Péter szorong, hogy teljesítenie kell, a szorongás pedig gátlólag hat az erektilis reakcióra.
Elsőre négy alkalomból álló hipnózisülést ajánl a terapeuta. Miként éri el a hipnotikus állapotot? Megkéri Pétert, hogy válasszon ki a feje fölött egy pontot, és nézze azt a pontot, amit kiválasztott. Azzal, hogy Péter nézi a pontot, közösen létrehozzák a hipnózist. Ezután következik a nyugalmi, ellazult állapot megteremtése. Érezze, ahogy megtámaszkodik a feje a támlán. Milyen jó a fejnek, szinte belesüpped a párnába. Figyelje meg, ahogy a nyakizmok ellazulnak. Mintha lágy szellő simogatná. Olyan jó ez az érzés. Ellazul a válla is. Ellazul a felkar is. És végül számolni fogok 1-től 10-ig. Ahogy számolok, minden számmal egyre mélyül és mélyül a hipnózis. 1: egyre mélyebb és mélyebb a hipnózis. 2: egyre mélyebb és mélyebb. 3, 4, 5: már félúton jár. 9: mindjárt ott van. 10: ez az az állapot, amelyben sok mindenre képes. Például arra, hogy elképzeljen dolgokat.
Amikor Péter módosult tudatállapotba kerül, a benne rejlő képességet, egy szimbolikus feladatban elképzeli a belülről eredő erőt, keménységet, kitartást. Ezt módosult tudatállapotában élményszerűen átéli (ezért más a hatás hipnózisban, mintha csak becsukom a szemem és elképzelek valamit). Ezzel a terapeuta megerősíti Pétert, hogy megvannak az erőforrásai, a képességei, csupán elő kell hoznia őket a megfelelő helyzetben. Már a harmadik hipnózisülés után Péter otthoni sikerről számol be.
Hármas csúcstalálkozó
Ő is és felesége is motivált, amikor a terapeuta azt javasolja, hogy találkozzanak hármasban és próbálják megérteni, hol csúszhatott el a viszony. A terapeuta ezzel is azt akarja nyilvánvalóvá tenni, hogy nem egyéni, hanem párkapcsolati problémáról van szó. A beszélgetések során mindenkiben szép lassan kirajzolódik, hogy egy hatalmi harc tevődött át a hálószobába. A felek nem megfelelő kommunikációjának és különböző családi előtörténetének is szerepe volt a jelenlegi helyzet kialakulásában. Péter olyan családból érkezett, ahol a férfi szava szent és sérthetetlen, Timi viszont azt tapasztalta gyerekkorában, hogy bár a fontos kérdésekben az apja döntött, de mindig családi, házastársi konszenzus alapján. Megbeszélik, hogy ebben a családban is ki kell alakítani egy saját értékrendet, ami nem feltétlenül a hozottak egyvelege, lehet akár egy harmadik változat is. Emellett előkerültek a „szekrényből a csontvázak”, a házastársak elfojtott sérelmei, rossz érzései, lelki sebei.
Fél évvel a találkozások után Péter telefonon beszámolt róla, hogy kapcsolatukban már sok mindent meg tudnak beszélni, és bár vannak kisebb-nagyobb konfliktusok, mégis egy családnak, egy párnak érzik magukat, és a hálószobában is minden rendben van.
A sorozatunkban bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Péter (39) elegánsan, öltönyben érkezett a rendelőbe a megbeszélt időpontban. Egyik vállán laptop, másikon táska, fején headset. Nem dől hátra, a fotelban ugrásra készen, láthatóan feszülten kezd mondókájába. Munkájáról mesél, felelősségteljes beosztásban él, sokat utazik, elégedett a karrierjével. Szép családja van, két gyermeke. „Igazából otthon van a baj – mondja. – A hálószobában, ha érti.” Elmeséli, hogy már másfél éve vannak merevedési zavarai (szinte azóta, hogy a felesége visszament dolgozni), emiatt nem is igen érintkeznek testileg, de most már aggasztóan kezdenek elhidegülni egymástól, nem beszélgetnek semmiről, „nem nézünk már egymás szemébe” – mondja. Azért szánta rámagát, hogy segítséget keressen, mert szorongást keltett benne a legjobb barátja válása, és nem akarta a családját elveszíteni. Először szakorvoshoz fordult problémájával, ő javasolt pszichológust a megoldáshoz.
Péter egyértelműen úgy látja, hogy akkor romlott meg kapcsolata a feleségével, amikor elkezdődtek szexuális problémái, és ezért kizárólag magát hibáztatja. Ezt a terapeuta nem így gondolja, a probléma az elmondottak alapján szemmel láthatóan a párkapcsolatban gyökerezik, ami mindenképpen párkonzultációt igényel. A tünet fennmaradásában azonban már meghatározó a teljesítményszorongás, azaz Péter szorong, hogy teljesítenie kell, a szorongás pedig gátlólag hat az erektilis reakcióra.
Elsőre négy alkalomból álló hipnózisülést ajánl a terapeuta. Miként éri el a hipnotikus állapotot? Megkéri Pétert, hogy válasszon ki a feje fölött egy pontot, és nézze azt a pontot, amit kiválasztott. Azzal, hogy Péter nézi a pontot, közösen létrehozzák a hipnózist. Ezután következik a nyugalmi, ellazult állapot megteremtése. Érezze, ahogy megtámaszkodik a feje a támlán. Milyen jó a fejnek, szinte belesüpped a párnába. Figyelje meg, ahogy a nyakizmok ellazulnak. Mintha lágy szellő simogatná. Olyan jó ez az érzés. Ellazul a válla is. Ellazul a felkar is. És végül számolni fogok 1-től 10-ig. Ahogy számolok, minden számmal egyre mélyül és mélyül a hipnózis. 1: egyre mélyebb és mélyebb a hipnózis. 2: egyre mélyebb és mélyebb. 3, 4, 5: már félúton jár. 9: mindjárt ott van. 10: ez az az állapot, amelyben sok mindenre képes. Például arra, hogy elképzeljen dolgokat.
Amikor Péter módosult tudatállapotba kerül, a benne rejlő képességet, egy szimbolikus feladatban elképzeli a belülről eredő erőt, keménységet, kitartást. Ezt módosult tudatállapotában élményszerűen átéli (ezért más a hatás hipnózisban, mintha csak becsukom a szemem és elképzelek valamit). Ezzel a terapeuta megerősíti Pétert, hogy megvannak az erőforrásai, a képességei, csupán elő kell hoznia őket a megfelelő helyzetben. Már a harmadik hipnózisülés után Péter otthoni sikerről számol be.
Hármas csúcstalálkozó
Ő is és felesége is motivált, amikor a terapeuta azt javasolja, hogy találkozzanak hármasban és próbálják megérteni, hol csúszhatott el a viszony. A terapeuta ezzel is azt akarja nyilvánvalóvá tenni, hogy nem egyéni, hanem párkapcsolati problémáról van szó. A beszélgetések során mindenkiben szép lassan kirajzolódik, hogy egy hatalmi harc tevődött át a hálószobába. A felek nem megfelelő kommunikációjának és különböző családi előtörténetének is szerepe volt a jelenlegi helyzet kialakulásában. Péter olyan családból érkezett, ahol a férfi szava szent és sérthetetlen, Timi viszont azt tapasztalta gyerekkorában, hogy bár a fontos kérdésekben az apja döntött, de mindig családi, házastársi konszenzus alapján. Megbeszélik, hogy ebben a családban is ki kell alakítani egy saját értékrendet, ami nem feltétlenül a hozottak egyvelege, lehet akár egy harmadik változat is. Emellett előkerültek a „szekrényből a csontvázak”, a házastársak elfojtott sérelmei, rossz érzései, lelki sebei.
Fél évvel a találkozások után Péter telefonon beszámolt róla, hogy kapcsolatukban már sok mindent meg tudnak beszélni, és bár vannak kisebb-nagyobb konfliktusok, mégis egy családnak, egy párnak érzik magukat, és a hálószobában is minden rendben van.
A sorozatunkban bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Álomnapló
A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Érdemes az álmokat hosszabb időn keresztül rendszeresen lejegyezni. Egyes újra felbukkanó témák összefüggésben állnak, és sorozatban mindig több információt hordoznak. Ezt azok is tudják, akik ugyan nem írnak jegyzeteket, ám időről időre ugyanazt a nyomasztó álmot látják.
Az álmok megfejtéséhez az álmodó asszociációiból kell kiindulni. Mindig az a fontos, hogy az egyén számára mit jelent az álom. Az úgynevezett „álmoskönyvek” inkább félrevisznek. Akit érdekelnek az álmai, nyugodtan merüljön el a mitológiában, forgasson szimbólumtárakat, ám az ott talált általános jelentéseket ne próbálja egy az egyben a saját álmaiban megjelenő képekre, szimbólumokra alkalmazni.
(Sokan állítják, hogy nem vagy csak ritkán álmodnak. Minden ember mindennap álmodik, de mire felébred, elfelejti. Aki elhatározza, hogy álomnaplót vezet, és rendszeres feljegyzéseket készít, az az idő múlásával egyre könnyebben fog emlékezni álmaira.)
Önismereti szándékkal jelentkezett a rendelőben a 26 éves Kata, egy nagy cég marketingasszisztense. Nem voltak tünetei, nem szenvedett, csupán úgy érezte, hogy előnyére válik, ha jobban megismeri önmagát. A kíváncsiság hajtotta, az volt a mottója, hogy az utazáshoz, új fölfedezésekhez nem kell földrajzi helyszínt változtatni. A belső utazáshoz nagyszerű lehetőségnek tűnt álmainak kikérdezése. Egy-egy alkalommal egy-egy álom és a vele kapcsolatos asszociációk megbeszélésére jutott idő.
Egy évig tartó közös munkánk elején kiderült, hogy Kata életében a párkapcsolatok jelentenek problémát. Ebben a kezdeti időszakban jellemzően ilyesmit mesélt:
Az elefántcsonttorony
Egy tengerparti kastélyba megy a csoport, akikkel közös utazáson veszek részt. Nagyon szép hely, ilyennek képzel el az ember egy tengerpartot, gyönyörű kék víz, pálmafák… Mindenki a parton marad, én bemegyek a kastélyba. Csodálkozom is, hogy a többiek miért nem tartanak velem, hiszen azért vagyunk itt, hogy megnézzük a kastélyt. Odabent egy nagy könyvtárban találom magam, a plafonig poros könyvek. A könyvtár egy elefántcsonttoronyra emlékeztet.
Szimbólumok
Az álmokat megbeszélve arra kérem Katát, hogy adjon nekik lényeget kifejező címet. Sokszor már itt kiderül, hogy a történet egy kevésbé fontos eleme kapja érzelmileg a legnagyobb hangsúlyt, amin az álmodó maga is meglepődik. Ezután arra biztattam, hogy próbáljon meg felidézni az álom hangulatához hasonló, korábbi élményeket. Így lassan elindulunk az álom konkrét történései felől Kata saját élményei felé. Ezután arra kérem, hogy az álom minden egyes eleméhez asszociáljon, és keresse meg megfelelőiket az életében. Az álmok megbeszélésével a cél ugyanaz, mint egyéb pszichoterápiás technikákkal: hogy Kata minél közelebb kerüljön saját érzéseihez, érzelmeihez, belső történéseihez, újra átélje és megértse őket. Házi feladatnak pedig azt kapta Kata, hogy otthon fesse le a számára legfontosabb részletet, majd következő alkalommal a képről is beszéltünk.
A fenti álomról elmondja, hogy családjában mindig is érték volt a tudás, a könyvek, maga is többre becsülte a tanulást, az okosságot az olyan „fölösleges” dolgoknál, mint sminkelés, öltözködés, romantikus tengerpart. Elgondolkodtatja, hogy álmában eddigi kizárólagos értékei porszagúnak, elefántcsonttorony-szerűnek tűnnek. Az utóbbi időben ezek a kérdések előtérbe kerültek az életében is, és megnyugtatónak érzi, hogy a homokos tengerpart és a pálmafák élvezete ott vannak valahol elrejtve önmagában.
Ijesztő álmok
Később viszont ilyen álmok jelentek meg:
Undorító férgek
Erősen köhögtem, undorító férgek jöttek fel belőlem. Egyfolytában köhögtem, hogy szabaduljak tőlük, de hiába, az álom végéig ugyanúgy ott voltak ezek a kukacok.
Fogak
Álmomban kihullottak a fogaim.
Kata ijedten emlékezett vissza ezekre az álmaira, undorodva mesélte őket. Az asszociáció során arra gondolt, hogy éppen változáson megy át. A fogak kihullása az egyik fejlődési szintről a másikba való átmenetet jelképezi számára, az undorító férgek pedig azokat a dolgokat, melyektől szabadulni szeretne. Bölcs tudattalanja ezen az álmon keresztül támogatta őt, hogy még inkább el tudjon távolodni a nem kívánt dolgoktól. Kata elgondolásában ez az átmeneti időszak éppen tart, ezért nem maradt abba a köhögés az álomban.
A változás jelei
Lomtalanítás
Ruhák, rengeteg ruha, anyuval válogatjuk, hogy miket nem hordok már, valakinek, nem tudom, kinek, oda akarjuk adni őket. Vidám a hangulata az álomnak, a ruhák is színesek, pirosak, feketék, sárgák, zöldek, kékek. Jó érzés tölt el, mintha azért pakolnánk ezeket a ruhákat, mert valami régi dolog lezárul és elkezdődik egy új. Mint a lomtalanítás: ami már nem kell, azt összepakoljuk és kidobjuk vagy odaadjuk valakinek.
Berendezkedem
Anyuval vagyunk egy üres házban és pakoljuk ki a ruháimat a szekrénybe. Tele van ruhával az ágy, a fele még táskákban meg dobozokban van, a másik fele már a szekrényben. Minden ruhadarab az enyém, olyan ruhák, amiket most is hordok. A ház, ahol vagyunk, új, tiszta, nagyon barátságos faház, szép kis kerttel, mindig kiszaladok az erkélyre és nézem a kertet. Nagyon boldog vagyok.
Ugyancsak a változás jeleit érti ki ezekből az álmokból Kata, s mindez megerősíti abban, hogy jó úton jár. Az új ház, melybe költözik, személyiségének változására utal.
Közös munkánk előrehaladtával Kata felszámolta korábbi „se veled se nélküled” kapcsolatát, és egy új kapcsolatba kezdett, melyben igazán nőnek tudja önmagát megélni, és amelyben partnere is mint igazi nőre tekint rá.
A sorozatunkban bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Érdemes az álmokat hosszabb időn keresztül rendszeresen lejegyezni. Egyes újra felbukkanó témák összefüggésben állnak, és sorozatban mindig több információt hordoznak. Ezt azok is tudják, akik ugyan nem írnak jegyzeteket, ám időről időre ugyanazt a nyomasztó álmot látják.
Az álmok megfejtéséhez az álmodó asszociációiból kell kiindulni. Mindig az a fontos, hogy az egyén számára mit jelent az álom. Az úgynevezett „álmoskönyvek” inkább félrevisznek. Akit érdekelnek az álmai, nyugodtan merüljön el a mitológiában, forgasson szimbólumtárakat, ám az ott talált általános jelentéseket ne próbálja egy az egyben a saját álmaiban megjelenő képekre, szimbólumokra alkalmazni.
(Sokan állítják, hogy nem vagy csak ritkán álmodnak. Minden ember mindennap álmodik, de mire felébred, elfelejti. Aki elhatározza, hogy álomnaplót vezet, és rendszeres feljegyzéseket készít, az az idő múlásával egyre könnyebben fog emlékezni álmaira.)
Önismereti szándékkal jelentkezett a rendelőben a 26 éves Kata, egy nagy cég marketingasszisztense. Nem voltak tünetei, nem szenvedett, csupán úgy érezte, hogy előnyére válik, ha jobban megismeri önmagát. A kíváncsiság hajtotta, az volt a mottója, hogy az utazáshoz, új fölfedezésekhez nem kell földrajzi helyszínt változtatni. A belső utazáshoz nagyszerű lehetőségnek tűnt álmainak kikérdezése. Egy-egy alkalommal egy-egy álom és a vele kapcsolatos asszociációk megbeszélésére jutott idő.
Egy évig tartó közös munkánk elején kiderült, hogy Kata életében a párkapcsolatok jelentenek problémát. Ebben a kezdeti időszakban jellemzően ilyesmit mesélt:
Az elefántcsonttorony
Egy tengerparti kastélyba megy a csoport, akikkel közös utazáson veszek részt. Nagyon szép hely, ilyennek képzel el az ember egy tengerpartot, gyönyörű kék víz, pálmafák… Mindenki a parton marad, én bemegyek a kastélyba. Csodálkozom is, hogy a többiek miért nem tartanak velem, hiszen azért vagyunk itt, hogy megnézzük a kastélyt. Odabent egy nagy könyvtárban találom magam, a plafonig poros könyvek. A könyvtár egy elefántcsonttoronyra emlékeztet.
Szimbólumok
Az álmokat megbeszélve arra kérem Katát, hogy adjon nekik lényeget kifejező címet. Sokszor már itt kiderül, hogy a történet egy kevésbé fontos eleme kapja érzelmileg a legnagyobb hangsúlyt, amin az álmodó maga is meglepődik. Ezután arra biztattam, hogy próbáljon meg felidézni az álom hangulatához hasonló, korábbi élményeket. Így lassan elindulunk az álom konkrét történései felől Kata saját élményei felé. Ezután arra kérem, hogy az álom minden egyes eleméhez asszociáljon, és keresse meg megfelelőiket az életében. Az álmok megbeszélésével a cél ugyanaz, mint egyéb pszichoterápiás technikákkal: hogy Kata minél közelebb kerüljön saját érzéseihez, érzelmeihez, belső történéseihez, újra átélje és megértse őket. Házi feladatnak pedig azt kapta Kata, hogy otthon fesse le a számára legfontosabb részletet, majd következő alkalommal a képről is beszéltünk.
A fenti álomról elmondja, hogy családjában mindig is érték volt a tudás, a könyvek, maga is többre becsülte a tanulást, az okosságot az olyan „fölösleges” dolgoknál, mint sminkelés, öltözködés, romantikus tengerpart. Elgondolkodtatja, hogy álmában eddigi kizárólagos értékei porszagúnak, elefántcsonttorony-szerűnek tűnnek. Az utóbbi időben ezek a kérdések előtérbe kerültek az életében is, és megnyugtatónak érzi, hogy a homokos tengerpart és a pálmafák élvezete ott vannak valahol elrejtve önmagában.
Ijesztő álmok
Később viszont ilyen álmok jelentek meg:
Undorító férgek
Erősen köhögtem, undorító férgek jöttek fel belőlem. Egyfolytában köhögtem, hogy szabaduljak tőlük, de hiába, az álom végéig ugyanúgy ott voltak ezek a kukacok.
Fogak
Álmomban kihullottak a fogaim.
Kata ijedten emlékezett vissza ezekre az álmaira, undorodva mesélte őket. Az asszociáció során arra gondolt, hogy éppen változáson megy át. A fogak kihullása az egyik fejlődési szintről a másikba való átmenetet jelképezi számára, az undorító férgek pedig azokat a dolgokat, melyektől szabadulni szeretne. Bölcs tudattalanja ezen az álmon keresztül támogatta őt, hogy még inkább el tudjon távolodni a nem kívánt dolgoktól. Kata elgondolásában ez az átmeneti időszak éppen tart, ezért nem maradt abba a köhögés az álomban.
A változás jelei
Lomtalanítás
Ruhák, rengeteg ruha, anyuval válogatjuk, hogy miket nem hordok már, valakinek, nem tudom, kinek, oda akarjuk adni őket. Vidám a hangulata az álomnak, a ruhák is színesek, pirosak, feketék, sárgák, zöldek, kékek. Jó érzés tölt el, mintha azért pakolnánk ezeket a ruhákat, mert valami régi dolog lezárul és elkezdődik egy új. Mint a lomtalanítás: ami már nem kell, azt összepakoljuk és kidobjuk vagy odaadjuk valakinek.
Berendezkedem
Anyuval vagyunk egy üres házban és pakoljuk ki a ruháimat a szekrénybe. Tele van ruhával az ágy, a fele még táskákban meg dobozokban van, a másik fele már a szekrényben. Minden ruhadarab az enyém, olyan ruhák, amiket most is hordok. A ház, ahol vagyunk, új, tiszta, nagyon barátságos faház, szép kis kerttel, mindig kiszaladok az erkélyre és nézem a kertet. Nagyon boldog vagyok.
Ugyancsak a változás jeleit érti ki ezekből az álmokból Kata, s mindez megerősíti abban, hogy jó úton jár. Az új ház, melybe költözik, személyiségének változására utal.
Közös munkánk előrehaladtával Kata felszámolta korábbi „se veled se nélküled” kapcsolatát, és egy új kapcsolatba kezdett, melyben igazán nőnek tudja önmagát megélni, és amelyben partnere is mint igazi nőre tekint rá.
A sorozatunkban bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Éva küzdelme
A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Harmadik sikertelen inszeminációja után keresett fel a rendelőben. Könnyek közt meséli, hogy egy-két évi sikertelen próbálkozás, majd számos orvosi vizsgálat után kiderült: semmiféle szervi ok nem akadályozza, hogy közös gyermeke legyen férjével, mégsem jön össze a zebracsíkos teszt. Éva már sok mindent megtett a babáért, férjével próbálnak egészségesen táplálkozni, lehetőség szerint csökkenteni a stresszt, mindenféle gyógyteákat inni, vitaminokat szedni. Túl vannak hőmérőzésen, horoszkóp-készíttetésen, jósnőn, kineziológuson, melyek azt az illúziót keltették, hogy csinálnak valamit, amikor a történéseket nem tudták befolyásolni. A negyedik inszeminációra készülő Éva határozott nő, amit kell, azt megoldja az életében, a munkahelyén és otthon egyaránt. Éppen ezért tartja a sors fintorának, hogy ami a legfontosabb volna, azt nem tudja dűlőre vinni. Nagyon lehangoltnak, fáradtnak, kimerültnek érzi magát, közben bűntudata van, hiszen a sikerhez lelkesnek, optimistának kellene lennie. Azzal a céllal jön a rendelőmbe, hogy közelebb kerüljön az igazi érzéseihez, megtudja, hogy mit is akar igazán.
Képek, jelképek
A találkozások első húsz percében Éva mindig elmeséli, hogy mi történt vele az előző alkalom óta, mi nyomasztja, milyen érzések, gondolatok foglalkoztatják. Majd következik a képi, szimbolikus rész. Becsukja a szemét, és a kellemesen ellazult állapot elérése után különböző képeket enged maga elé. A képeket, a szimbolikus megjelenítést az én cenzúrája kevésbé szűri meg, s általuk olyan érzelmi élmények is megjeleníthetők, melyeket szavakkal nehezebb elérni vagy kifejezni.
Először arra kérem Évát, képzeljen el egy biztonságos helyet, ahol biztonságban érzi magát, és ahol egy segítő is rendelkezésére áll. Ilyet nem először képzel el Éva, már van egy jól bejáratott biztonságos helye, méghozzá a nagymamája konyhája, és a nagymama is jelen van. Éva élénken felidézi a jelenetet, hallja, ahogy a nagymama csörömpöl a konyhában, teszi a dolgát, főzi az ebédet. Éva lábához odaül a nagyi kutyája, Éva önfeledten simogatja, élvezi a semmittevést. Erről a biztonságos helyről már el lehet indulni a képzeletben a probléma felé. Éva a következő képben már úgy látja magát, amint a sarokban kuporog, lábát felhúzza, karját a térdén összekulcsolja, körülötte nincs senki. Megkérem, hogy hívja a segítőt, a nagymamát. Meg is jelenik a képben a nagymama, átöleli Évát, megsimogatja a fejét. A képzeletbeli utazás után megbeszéljük a képeket, melyektől Éva nagyon meghatódik. Mindig úgy érezte, hogy a családja mindent megadott neki, szerencsés volt. Elmeséli, hogy gyerekkorában a szülei sokat dolgoztak, ő is rengeteget segített nekik, a háztartási munkákból talán jobban kivette a részét, mint más gyerek. Olyasmi soha nem fordult elő, hogy egyedül kuporgott volna a szoba sarkában, mégis most úgy érzi: ez a kép talán arra vall, hogy érzelmileg mégiscsak magányos lehetett. Most sokszor van olyan érzése – mondja –, hogy csak magára számíthat. Közösen felvetjük a kérdést: bár gyerekkorában, a szülői házban talán nem érezte igaznak azt a gondolatot, hogy csak magára számíthat, lehetséges, hogy jelenlegi életében mégis igaz? Tényleg senki nincs a környezetében, akire a bajban alapozhatna, aki időnként megoldana helyette dolgokat? Éva elgondolkodik, és azt mondja, hogy érzése szerint párkapcsolata kiállta az elmúlt években a próbát, férje mindig mellette állt.
Kevesebbet vállalni
A további találkozók során még többször beszélünk arról, hogy milyen volt neki otthon, a nagymamánál. Szóba kerül a párkapcsolata, megbeszéljük, hogy miért is neki kell a legtöbb dolgot intéznie. Valóban csak ő képes rá? Nem lehet, hogy legalább időnként ő a gyengébb (nem)? Tényleg jó-e, ha mindig ő vezeti az autót, amikor utaznak, vagy azon az alapon, hogy könnyen szót ért az emberekkel, rendszeresen ő intézi a hivatalos ügyeket? Éva próbaképpen elkezd kevesebbet vállalni otthon, és pozitív tapasztalatokról számol be. További találkozásokkor szóba kerül a jövő – gyerekkel és gyerek nélkül. Ennek a megjelenítése is képekben zajlik, belső utazás során, és a választ Éva szimbólumokban kapja, melyeken gondolkodni tud.
A negyedik inszemináció sem sikerül, de Évát ez nem töri le. Az inszeminációk után úgy döntenek a párjával, hogy szünetet tartanak.
A negyedik inszemináció után másfél évvel, mielőtt az első lombikra készülnének, Éva spontán megfogan.
Harmadik sikertelen inszeminációja után keresett fel a rendelőben. Könnyek közt meséli, hogy egy-két évi sikertelen próbálkozás, majd számos orvosi vizsgálat után kiderült: semmiféle szervi ok nem akadályozza, hogy közös gyermeke legyen férjével, mégsem jön össze a zebracsíkos teszt. Éva már sok mindent megtett a babáért, férjével próbálnak egészségesen táplálkozni, lehetőség szerint csökkenteni a stresszt, mindenféle gyógyteákat inni, vitaminokat szedni. Túl vannak hőmérőzésen, horoszkóp-készíttetésen, jósnőn, kineziológuson, melyek azt az illúziót keltették, hogy csinálnak valamit, amikor a történéseket nem tudták befolyásolni. A negyedik inszeminációra készülő Éva határozott nő, amit kell, azt megoldja az életében, a munkahelyén és otthon egyaránt. Éppen ezért tartja a sors fintorának, hogy ami a legfontosabb volna, azt nem tudja dűlőre vinni. Nagyon lehangoltnak, fáradtnak, kimerültnek érzi magát, közben bűntudata van, hiszen a sikerhez lelkesnek, optimistának kellene lennie. Azzal a céllal jön a rendelőmbe, hogy közelebb kerüljön az igazi érzéseihez, megtudja, hogy mit is akar igazán.
Képek, jelképek
A találkozások első húsz percében Éva mindig elmeséli, hogy mi történt vele az előző alkalom óta, mi nyomasztja, milyen érzések, gondolatok foglalkoztatják. Majd következik a képi, szimbolikus rész. Becsukja a szemét, és a kellemesen ellazult állapot elérése után különböző képeket enged maga elé. A képeket, a szimbolikus megjelenítést az én cenzúrája kevésbé szűri meg, s általuk olyan érzelmi élmények is megjeleníthetők, melyeket szavakkal nehezebb elérni vagy kifejezni.
Először arra kérem Évát, képzeljen el egy biztonságos helyet, ahol biztonságban érzi magát, és ahol egy segítő is rendelkezésére áll. Ilyet nem először képzel el Éva, már van egy jól bejáratott biztonságos helye, méghozzá a nagymamája konyhája, és a nagymama is jelen van. Éva élénken felidézi a jelenetet, hallja, ahogy a nagymama csörömpöl a konyhában, teszi a dolgát, főzi az ebédet. Éva lábához odaül a nagyi kutyája, Éva önfeledten simogatja, élvezi a semmittevést. Erről a biztonságos helyről már el lehet indulni a képzeletben a probléma felé. Éva a következő képben már úgy látja magát, amint a sarokban kuporog, lábát felhúzza, karját a térdén összekulcsolja, körülötte nincs senki. Megkérem, hogy hívja a segítőt, a nagymamát. Meg is jelenik a képben a nagymama, átöleli Évát, megsimogatja a fejét. A képzeletbeli utazás után megbeszéljük a képeket, melyektől Éva nagyon meghatódik. Mindig úgy érezte, hogy a családja mindent megadott neki, szerencsés volt. Elmeséli, hogy gyerekkorában a szülei sokat dolgoztak, ő is rengeteget segített nekik, a háztartási munkákból talán jobban kivette a részét, mint más gyerek. Olyasmi soha nem fordult elő, hogy egyedül kuporgott volna a szoba sarkában, mégis most úgy érzi: ez a kép talán arra vall, hogy érzelmileg mégiscsak magányos lehetett. Most sokszor van olyan érzése – mondja –, hogy csak magára számíthat. Közösen felvetjük a kérdést: bár gyerekkorában, a szülői házban talán nem érezte igaznak azt a gondolatot, hogy csak magára számíthat, lehetséges, hogy jelenlegi életében mégis igaz? Tényleg senki nincs a környezetében, akire a bajban alapozhatna, aki időnként megoldana helyette dolgokat? Éva elgondolkodik, és azt mondja, hogy érzése szerint párkapcsolata kiállta az elmúlt években a próbát, férje mindig mellette állt.
Kevesebbet vállalni
A további találkozók során még többször beszélünk arról, hogy milyen volt neki otthon, a nagymamánál. Szóba kerül a párkapcsolata, megbeszéljük, hogy miért is neki kell a legtöbb dolgot intéznie. Valóban csak ő képes rá? Nem lehet, hogy legalább időnként ő a gyengébb (nem)? Tényleg jó-e, ha mindig ő vezeti az autót, amikor utaznak, vagy azon az alapon, hogy könnyen szót ért az emberekkel, rendszeresen ő intézi a hivatalos ügyeket? Éva próbaképpen elkezd kevesebbet vállalni otthon, és pozitív tapasztalatokról számol be. További találkozásokkor szóba kerül a jövő – gyerekkel és gyerek nélkül. Ennek a megjelenítése is képekben zajlik, belső utazás során, és a választ Éva szimbólumokban kapja, melyeken gondolkodni tud.
A negyedik inszemináció sem sikerül, de Évát ez nem töri le. Az inszeminációk után úgy döntenek a párjával, hogy szünetet tartanak.
A negyedik inszemináció után másfél évvel, mielőtt az első lombikra készülnének, Éva spontán megfogan.
Szülő-kamasz mediáció
A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
A mediáció jól alkalmazható kamaszok és szüleik közötti igencsak gyakori konfliktusok esetén is. A pszichológus számára nem ismeretlen jelenség, amikor kamaszt utolsó pillanatban hozzák “javításra”, amikor a szülő úgy érzi, hogy minden eszköz elfogyott a kezéből, és végső elkeseredésében vagy az iskola javaslatára pszichológushoz fordul, kezdjen ő valamit a gyerekkel, ha tud. A gyerek, példánkban Dóri, 14 éves, már két tárgyból bukásra áll, számos igazolatlan órája van. Mindez az anya számára most, mint derült égből villámcsapás vált nyilvánvalóvá, miután az iskolából felhívták. Az anya értetlenül áll a dolog előtt, hiszen Dóri egyetlen feladata a tanulás, nem segít otthon a házimunkában sem, sőt még a szemtelenségét is elviselte, mondván kamasz. Túl jó a dolga, ez a baja. Vagy az ágyán fekszik és a plafont bámulja, vagy barátnőzik egész délután. Tanulás persze semmi. A kamasz persze visszavág (vagy csak maga elé motyog), bezzeg a Julinak milyen jó fej az anyja, megengedi, hogy házibulit tartson, pedig ő sem tanul sokkal jobban. De legalább nem áll bukásra! vág vissza az anya.
A szülő-kamasz mediációban nem foglalkozunk azzal, hogy a történések miként alakultak így, ez a inkább terápiás megértés témakörébe tartozik, hanem kizárólag arra koncentrálunk a rendelkezésre álló három órában, hogy felmérjük az anya igényeit: Ne bukjon meg, ne legyen igazolatlan órája, hetente egyszer rakja rendbe a szobáját, és Dóri igényeit: kéthavonta egy házibuli, kicsivel több zsebpénz, havi egy közös uszoda a családdal.
A cél, hogy ezekben a kérdésekben mindenki ajánljon fel valamilyen vállalást, így az anya, az apa és Dóri is úgy érezheti, hogy kap valamit.
A mediáció jól alkalmazható kamaszok és szüleik közötti igencsak gyakori konfliktusok esetén is. A pszichológus számára nem ismeretlen jelenség, amikor kamaszt utolsó pillanatban hozzák “javításra”, amikor a szülő úgy érzi, hogy minden eszköz elfogyott a kezéből, és végső elkeseredésében vagy az iskola javaslatára pszichológushoz fordul, kezdjen ő valamit a gyerekkel, ha tud. A gyerek, példánkban Dóri, 14 éves, már két tárgyból bukásra áll, számos igazolatlan órája van. Mindez az anya számára most, mint derült égből villámcsapás vált nyilvánvalóvá, miután az iskolából felhívták. Az anya értetlenül áll a dolog előtt, hiszen Dóri egyetlen feladata a tanulás, nem segít otthon a házimunkában sem, sőt még a szemtelenségét is elviselte, mondván kamasz. Túl jó a dolga, ez a baja. Vagy az ágyán fekszik és a plafont bámulja, vagy barátnőzik egész délután. Tanulás persze semmi. A kamasz persze visszavág (vagy csak maga elé motyog), bezzeg a Julinak milyen jó fej az anyja, megengedi, hogy házibulit tartson, pedig ő sem tanul sokkal jobban. De legalább nem áll bukásra! vág vissza az anya.
A szülő-kamasz mediációban nem foglalkozunk azzal, hogy a történések miként alakultak így, ez a inkább terápiás megértés témakörébe tartozik, hanem kizárólag arra koncentrálunk a rendelkezésre álló három órában, hogy felmérjük az anya igényeit: Ne bukjon meg, ne legyen igazolatlan órája, hetente egyszer rakja rendbe a szobáját, és Dóri igényeit: kéthavonta egy házibuli, kicsivel több zsebpénz, havi egy közös uszoda a családdal.
A cél, hogy ezekben a kérdésekben mindenki ajánljon fel valamilyen vállalást, így az anya, az apa és Dóri is úgy érezheti, hogy kap valamit.
Anita és Péter
A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.
Mindketten közgazdászok, tíz év házasság után válnak, miután Péter úgy döntött, hogy elköltözik otthonról, mivel új párt talált. A párnak egy ismerős ajánlotta, hogy keressenek meg, miután eddig nem sikerült 6 éves fiúkkal, Mátéval kapcsolatos láthatási kérdéseket megbeszélni. Mindketten egyetértettek abban (és ez már egy közös pont), hogy olyan megoldást keresnek, amit ők határozhatnak meg, nem pedig egy kívülről – bíróság által – kijelölt megoldást szeretnének. Anita és Péter között a viszony meglehetősen feszült, nem beszélnek. Anita még bízik abban, hogy Péter visszatér a családhoz. Péter pedig határozottan elutasítja ezt. A mediáció célja nem annak elérése, hogy a felek között a párkapcsolat helyreálljon, hanem, hogy meg tudják beszélni a gyermeket érintő kérdéseket. A két fél igényeit egy másfélórás előkészítő beszélgetésen mértük fel, melyen a felek külön-külön vettek részt, majd indulhatott a közös munka.
A mediációt kolléganőmmel közösen vezettük.
„Önök most egy 3 órás tárgyaláson fognak részt venni. A beszélgetést mi vezetjük, de a döntés az Önöké. Segítünk, hogy meghallgassák egymás álláspontját, elmondhassák, mik az Önök igényei, és milyen megoldást tudnának elfogadni. Kérjük, kerüljék a sértő kifejezéseket, ne foglalkozzanak a múlttal, csak a jelenlegi problémára koncentráljanak. A cél a Mátéval kapcsolatos szülői felügyelet és kapcsolattartás közös megoldása. A beszélgetés végén egy megállapodást kötünk, amelyben mindkettejük igényei teljesülnek, és egyikük sem érzi majd vesztesnek magát. Azzal, hogy eljöttek, mutatják, hogy készek arra, hogy közös megoldást találjanak.
Először csak hozzánk beszélhetnek. Mindketten megkapják a lehetőséget arra, hogy elmondhassák az üggyel kapcsolatos álláspontjukat. Míg egyikük beszél, a másik egy papírra írhatja gondolatait, de nem szólhat közbe. Időnként összefoglaljuk az elmondottakat, Önök pedig visszajelzik, hogy jól értettük-e. Mikor mindketten elmondták véleményüket, lehetőséget adunk arra, hogy kérdezzenek egymástól, tisztázzák kérdéseiket.
Ezután meghatározzák a vitatémákat, ezeket felírjuk egy táblára. Utána sorra vesszük az egyes témákat, és külön-külön felírjuk az Önök megoldási javaslatait, ötleteit. Ha megtaláltuk azt a megoldást, amely mindkettőjüknek megfelel, az bekerül a szerződésbe. Amikor minden témában sikerült megállapodni, a megállapodást kinyomtatjuk, Önök elolvassák, és ha megfelel, aláírják.”
A gyermekláthatás gyakorisága
A szobában a feszültség szinte tapintható. A két szülő nem néz egymásra, egymástól távolabb eső székeken foglalnak helyet. Mondataikat a két mediátornak intézik. Péter határozottan közli igényét, szeretné a hét egyik felében a gyermeket. Anita ragaszkodik a kéthetente egy hétvégéhez, mondván szeretné a gyermek iskolai tanulmányait kézben tartani. Ha egyik nap itt van, másik nap ott, akkor nem követhető számára. A kezdeti viharos hozzászólások után sem csillapodik a feszültség. Az anya rendíthetetlen, nem akar engedni, ragaszkodik ahhoz, hogy maradjanak a kétheti láthatásban. Az apa a földre szegezi tekintetét, és múltbéli sérelmeit hajtogatja. Eltelik vagy harminc perc, a felek nem tágítanak, a táblán semmilyen javaslat nem szerepel egyik fél részéről sem, a tárgyalás megakad. Ekkor külön szobába hívjuk az anyát, majd az apát. Az anya itt többször kifejezi abbéli reményét, hogy az apa visszaköltözik. Megbeszéljük, hogy most a célunk a gyermekkel kapcsolatos dolgok megbeszélése, kapcsolatuk érzelmi részével terápiás keretek között tudunk dolgozni, amennyiben mindketten szeretnék, de most nem ez a dolgunk. Az anya a külön-megbeszélésen elismeri, hogy az apa eddig is tevékenyen részt vett a gyermek nevelésében. Elismeri, hogy az apa tud gondoskodni a gyermekről, ellenőrizni tudja az iskolai feladatokat. Az apa pedig elmondja, hogy mindenre hajlandó, hogy a gyermek többet lehessen nála.
A külön tárgyalás után az események felperegnek. A két fél részéről több ötlet is felmerül, melyek immár a megoldás felé mutatnak. A megbeszélés során kiderül, hogy Anitának nem tetszik, hogy amikor kéthetente a gyerek az apánál van, az apa új barátnője is ott alszik. Az apa vállalja, hogy amikor a gyerek ott alszik, nem alszik ott a barátnője, az anya cserébe hajlandó belemenni a gyakoribb láthatásba, először a heti rendszerességű hétvégékbe. Mindezek felkerülnek a javaslatok közé a táblára. Az apa azonban ezzel még mindig úgy érzi, hogy csak vasárnapi apuka, szeretné a hétköznapokból is kivenni a részét. Az egyik mediátor felveti, hogy mi lenne ha, a gyermek már pénteken is ott aludna, és az apa hétfőn reggel vinné iskolába, így a pénteki iskolai dolgokat az apának kellene ellenőrizni, illetve hétfőn tőle menne iskolába a gyerek. Az anya két hónapra belemegy ebbe, amennyiben Péter vállalja, hogy új kapcsolatával nem mutatják ki fizikai vonzalmukat (nem ölelgetik egymást) a gyerek előtt, mert szerinte az túl korai. Ezek is felkerülnek a táblára. Így lassan haladnak a megoldás felé ebben a kezdetben nehéz kérdésben.
A felek aztán végül megállapodnak abban, hogy két hónapig minden pénteken az apa hozza el az iskolából a gyermeket, és viszi otthonába, vagy az általa szervezett program helyszínére. A hétvégén bármilyen közös programot szervezhet, nincsen az anya részéről előírás. Hétfőn az apa viszi a gyermeket az iskolába. Cserébe, nem alszik ott a barátnője, amikor a gyermek ott van, illetve nem fejezik ki egymás iránt érzelmeiket fizikailag a gyermek előtt.
Szintén nehéz kérdésnek bizonyult az ünnepnapok megbeszélése. Természetesen kiindulásként mindkét fél azt szerette volna, hogy a születésnap, karácsony őnála legyen Máté. Ám a felek már tanultak az előző két órából, és hamarosan több ötlet felkerül a táblára.
A megállapodást, mindkét fél vállalását a megbeszélés végén írásba foglaljuk, a két fél saját maga fogalmazza meg a szöveget. A megállapodásba belekerül a két hónap múlva esedékes kontroll időpontja, illetve az a lehetőség is, hogy amennyiben valaki nem tartja be a megállapodás valamelyik pontját, akkor a mediátorhoz fordulnak, és közösen megnézik, hogy mi miatt nem sikerült betartani, és milyen formában lehet módosítani azt, hogy mindenkinek ténylegesen jó legyen. A mediáció akkor jó, ha mindenki valóban elégedett és jó érzéssel áll fel az asztaltól. A végén minden résztvevő által aláírásra kerül.
Mindketten közgazdászok, tíz év házasság után válnak, miután Péter úgy döntött, hogy elköltözik otthonról, mivel új párt talált. A párnak egy ismerős ajánlotta, hogy keressenek meg, miután eddig nem sikerült 6 éves fiúkkal, Mátéval kapcsolatos láthatási kérdéseket megbeszélni. Mindketten egyetértettek abban (és ez már egy közös pont), hogy olyan megoldást keresnek, amit ők határozhatnak meg, nem pedig egy kívülről – bíróság által – kijelölt megoldást szeretnének. Anita és Péter között a viszony meglehetősen feszült, nem beszélnek. Anita még bízik abban, hogy Péter visszatér a családhoz. Péter pedig határozottan elutasítja ezt. A mediáció célja nem annak elérése, hogy a felek között a párkapcsolat helyreálljon, hanem, hogy meg tudják beszélni a gyermeket érintő kérdéseket. A két fél igényeit egy másfélórás előkészítő beszélgetésen mértük fel, melyen a felek külön-külön vettek részt, majd indulhatott a közös munka.
A mediációt kolléganőmmel közösen vezettük.
„Önök most egy 3 órás tárgyaláson fognak részt venni. A beszélgetést mi vezetjük, de a döntés az Önöké. Segítünk, hogy meghallgassák egymás álláspontját, elmondhassák, mik az Önök igényei, és milyen megoldást tudnának elfogadni. Kérjük, kerüljék a sértő kifejezéseket, ne foglalkozzanak a múlttal, csak a jelenlegi problémára koncentráljanak. A cél a Mátéval kapcsolatos szülői felügyelet és kapcsolattartás közös megoldása. A beszélgetés végén egy megállapodást kötünk, amelyben mindkettejük igényei teljesülnek, és egyikük sem érzi majd vesztesnek magát. Azzal, hogy eljöttek, mutatják, hogy készek arra, hogy közös megoldást találjanak.
Először csak hozzánk beszélhetnek. Mindketten megkapják a lehetőséget arra, hogy elmondhassák az üggyel kapcsolatos álláspontjukat. Míg egyikük beszél, a másik egy papírra írhatja gondolatait, de nem szólhat közbe. Időnként összefoglaljuk az elmondottakat, Önök pedig visszajelzik, hogy jól értettük-e. Mikor mindketten elmondták véleményüket, lehetőséget adunk arra, hogy kérdezzenek egymástól, tisztázzák kérdéseiket.
Ezután meghatározzák a vitatémákat, ezeket felírjuk egy táblára. Utána sorra vesszük az egyes témákat, és külön-külön felírjuk az Önök megoldási javaslatait, ötleteit. Ha megtaláltuk azt a megoldást, amely mindkettőjüknek megfelel, az bekerül a szerződésbe. Amikor minden témában sikerült megállapodni, a megállapodást kinyomtatjuk, Önök elolvassák, és ha megfelel, aláírják.”
A gyermekláthatás gyakorisága
A szobában a feszültség szinte tapintható. A két szülő nem néz egymásra, egymástól távolabb eső székeken foglalnak helyet. Mondataikat a két mediátornak intézik. Péter határozottan közli igényét, szeretné a hét egyik felében a gyermeket. Anita ragaszkodik a kéthetente egy hétvégéhez, mondván szeretné a gyermek iskolai tanulmányait kézben tartani. Ha egyik nap itt van, másik nap ott, akkor nem követhető számára. A kezdeti viharos hozzászólások után sem csillapodik a feszültség. Az anya rendíthetetlen, nem akar engedni, ragaszkodik ahhoz, hogy maradjanak a kétheti láthatásban. Az apa a földre szegezi tekintetét, és múltbéli sérelmeit hajtogatja. Eltelik vagy harminc perc, a felek nem tágítanak, a táblán semmilyen javaslat nem szerepel egyik fél részéről sem, a tárgyalás megakad. Ekkor külön szobába hívjuk az anyát, majd az apát. Az anya itt többször kifejezi abbéli reményét, hogy az apa visszaköltözik. Megbeszéljük, hogy most a célunk a gyermekkel kapcsolatos dolgok megbeszélése, kapcsolatuk érzelmi részével terápiás keretek között tudunk dolgozni, amennyiben mindketten szeretnék, de most nem ez a dolgunk. Az anya a külön-megbeszélésen elismeri, hogy az apa eddig is tevékenyen részt vett a gyermek nevelésében. Elismeri, hogy az apa tud gondoskodni a gyermekről, ellenőrizni tudja az iskolai feladatokat. Az apa pedig elmondja, hogy mindenre hajlandó, hogy a gyermek többet lehessen nála.
A külön tárgyalás után az események felperegnek. A két fél részéről több ötlet is felmerül, melyek immár a megoldás felé mutatnak. A megbeszélés során kiderül, hogy Anitának nem tetszik, hogy amikor kéthetente a gyerek az apánál van, az apa új barátnője is ott alszik. Az apa vállalja, hogy amikor a gyerek ott alszik, nem alszik ott a barátnője, az anya cserébe hajlandó belemenni a gyakoribb láthatásba, először a heti rendszerességű hétvégékbe. Mindezek felkerülnek a javaslatok közé a táblára. Az apa azonban ezzel még mindig úgy érzi, hogy csak vasárnapi apuka, szeretné a hétköznapokból is kivenni a részét. Az egyik mediátor felveti, hogy mi lenne ha, a gyermek már pénteken is ott aludna, és az apa hétfőn reggel vinné iskolába, így a pénteki iskolai dolgokat az apának kellene ellenőrizni, illetve hétfőn tőle menne iskolába a gyerek. Az anya két hónapra belemegy ebbe, amennyiben Péter vállalja, hogy új kapcsolatával nem mutatják ki fizikai vonzalmukat (nem ölelgetik egymást) a gyerek előtt, mert szerinte az túl korai. Ezek is felkerülnek a táblára. Így lassan haladnak a megoldás felé ebben a kezdetben nehéz kérdésben.
A felek aztán végül megállapodnak abban, hogy két hónapig minden pénteken az apa hozza el az iskolából a gyermeket, és viszi otthonába, vagy az általa szervezett program helyszínére. A hétvégén bármilyen közös programot szervezhet, nincsen az anya részéről előírás. Hétfőn az apa viszi a gyermeket az iskolába. Cserébe, nem alszik ott a barátnője, amikor a gyermek ott van, illetve nem fejezik ki egymás iránt érzelmeiket fizikailag a gyermek előtt.
Szintén nehéz kérdésnek bizonyult az ünnepnapok megbeszélése. Természetesen kiindulásként mindkét fél azt szerette volna, hogy a születésnap, karácsony őnála legyen Máté. Ám a felek már tanultak az előző két órából, és hamarosan több ötlet felkerül a táblára.
A megállapodást, mindkét fél vállalását a megbeszélés végén írásba foglaljuk, a két fél saját maga fogalmazza meg a szöveget. A megállapodásba belekerül a két hónap múlva esedékes kontroll időpontja, illetve az a lehetőség is, hogy amennyiben valaki nem tartja be a megállapodás valamelyik pontját, akkor a mediátorhoz fordulnak, és közösen megnézik, hogy mi miatt nem sikerült betartani, és milyen formában lehet módosítani azt, hogy mindenkinek ténylegesen jó legyen. A mediáció akkor jó, ha mindenki valóban elégedett és jó érzéssel áll fel az asztaltól. A végén minden résztvevő által aláírásra kerül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
