Éva küzdelme

A bemutatott történetek valós helyzeteket mutatnak a pszichológus rendelőjéből, de nem egyeznek meg egyetlen konkrét esettel sem.

Harmadik sikertelen inszeminációja után keresett fel a rendelőben. Könnyek közt meséli, hogy egy-két évi sikertelen próbálkozás, majd számos orvosi vizsgálat után kiderült: semmiféle szervi ok nem akadályozza, hogy közös gyermeke legyen férjével, mégsem jön össze a zebracsíkos teszt. Éva már sok mindent megtett a babáért, férjével próbálnak egészségesen táplálkozni, lehetőség szerint csökkenteni a stresszt, mindenféle gyógyteákat inni, vitaminokat szedni. Túl vannak hőmérőzésen, horoszkóp-készíttetésen, jósnőn, kineziológuson, melyek azt az illúziót keltették, hogy csinálnak valamit, amikor a történéseket nem tudták befolyásolni. A negyedik inszeminációra készülő Éva határozott nő, amit kell, azt megoldja az életében, a munkahelyén és otthon egyaránt. Éppen ezért tartja a sors fintorának, hogy ami a legfontosabb volna, azt nem tudja dűlőre vinni. Nagyon lehangoltnak, fáradtnak, kimerültnek érzi magát, közben bűntudata van, hiszen a sikerhez lelkesnek, optimistának kellene lennie. Azzal a céllal jön a rendelőmbe, hogy közelebb kerüljön az igazi érzéseihez, megtudja, hogy mit is akar igazán.

Képek, jelképek

A találkozások első húsz percében Éva mindig elmeséli, hogy mi történt vele az előző alkalom óta, mi nyomasztja, milyen érzések, gondolatok foglalkoztatják. Majd következik a képi, szimbolikus rész. Becsukja a szemét, és a kellemesen ellazult állapot elérése után különböző képeket enged maga elé. A képeket, a szimbolikus megjelenítést az én cenzúrája kevésbé szűri meg, s általuk olyan érzelmi élmények is megjeleníthetők, melyeket szavakkal nehezebb elérni vagy kifejezni.
Először arra kérem Évát, képzeljen el egy biztonságos helyet, ahol biztonságban érzi magát, és ahol egy segítő is rendelkezésére áll. Ilyet nem először képzel el Éva, már van egy jól bejáratott biztonságos helye, méghozzá a nagymamája konyhája, és a nagymama is jelen van. Éva élénken felidézi a jelenetet, hallja, ahogy a nagymama csörömpöl a konyhában, teszi a dolgát, főzi az ebédet. Éva lábához odaül a nagyi kutyája, Éva önfeledten simogatja, élvezi a semmittevést. Erről a biztonságos helyről már el lehet indulni a képzeletben a probléma felé. Éva a következő képben már úgy látja magát, amint a sarokban kuporog, lábát felhúzza, karját a térdén összekulcsolja, körülötte nincs senki. Megkérem, hogy hívja a segítőt, a nagymamát. Meg is jelenik a képben a nagymama, átöleli Évát, megsimogatja a fejét. A képzeletbeli utazás után megbeszéljük a képeket, melyektől Éva nagyon meghatódik. Mindig úgy érezte, hogy a családja mindent megadott neki, szerencsés volt. Elmeséli, hogy gyerekkorában a szülei sokat dolgoztak, ő is rengeteget segített nekik, a háztartási munkákból talán jobban kivette a részét, mint más gyerek. Olyasmi soha nem fordult elő, hogy egyedül kuporgott volna a szoba sarkában, mégis most úgy érzi: ez a kép talán arra vall, hogy érzelmileg mégiscsak magányos lehetett. Most sokszor van olyan érzése – mondja –, hogy csak magára számíthat. Közösen felvetjük a kérdést: bár gyerekkorában, a szülői házban talán nem érezte igaznak azt a gondolatot, hogy csak magára számíthat, lehetséges, hogy jelenlegi életében mégis igaz? Tényleg senki nincs a környezetében, akire a bajban alapozhatna, aki időnként megoldana helyette dolgokat? Éva elgondolkodik, és azt mondja, hogy érzése szerint párkapcsolata kiállta az elmúlt években a próbát, férje mindig mellette állt.

Kevesebbet vállalni

A további találkozók során még többször beszélünk arról, hogy milyen volt neki otthon, a nagymamánál. Szóba kerül a párkapcsolata, megbeszéljük, hogy miért is neki kell a legtöbb dolgot intéznie. Valóban csak ő képes rá? Nem lehet, hogy legalább időnként ő a gyengébb (nem)? Tényleg jó-e, ha mindig ő vezeti az autót, amikor utaznak, vagy azon az alapon, hogy könnyen szót ért az emberekkel, rendszeresen ő intézi a hivatalos ügyeket? Éva próbaképpen elkezd kevesebbet vállalni otthon, és pozitív tapasztalatokról számol be. További találkozásokkor szóba kerül a jövő – gyerekkel és gyerek nélkül. Ennek a megjelenítése is képekben zajlik, belső utazás során, és a választ Éva szimbólumokban kapja, melyeken gondolkodni tud.
A negyedik inszemináció sem sikerül, de Évát ez nem töri le. Az inszeminációk után úgy döntenek a párjával, hogy szünetet tartanak.
A negyedik inszemináció után másfél évvel, mielőtt az első lombikra készülnének, Éva spontán megfogan.